Már beszéltünk róla, hogy a cellulitisz összetett dolog.
Ha csak ezzel foglalkoznék, akkor napi egy órát legalább rá kellene szánni és az eredmény mulandó, tehát folyamatos odafigyelést kíván.
Saját módszerem, hogy időszakosan többet teszek ellene, aztán kevesebbet.
A mozgás jelenleg alapból megvan, hiszen legalább heti kétszer, de ha időm engedi négyszer megyek zumbázni, ami továbbra is szuper élvezetes és nagyon változatos, így azt gondolom, hogy nem fogom megunni.
A táplálkozásom szintén gyakorlatilag folyamatosan segíti a küzdelmet, hiszen vega vagyok és figyelek arra, hogy miket eszem, szerencsémre szeretem a különféle teákat is, amik akár méregtelenítő vagy vízhajtó teák is lehetnek. És szeretek kreatívan főzni.
Amit most naponta teszek, de ha heti kétszer sikerülne, az is több lenne a semminél, hogy vettem egy szuper mikromasszázs fitnesz nadrágot, amit amikor itthon vagyok felveszek. Ez egy olyan szövésű csoda nadrág, hogy a szövött bordák masszírozzák igen hatékonyan a veszélyeztetett felületeket. Ráadásul nagyon kellemes viselet. Már volt nekem rövid nadrágos verzió, ami annak ellenére, hogy több mint öt éves, mintha vadi új lenne, azaz nem megy tönkre. Azóta fejlesztettek és ez most ezüstszálas, ami a mostani csúcs technológia. Igaz az ára borsos, 13 000 Ft, de mint mondtam, hosszútávú befektetés és elég belőle egy.
És most jön az, amit vélhetően csak kampány szerűen csinálok, de rendkívül jók a tapasztalataim, használom az Oriflame cellulitisz elleni programjának az éjszakai szérumát, amit zuhanyozás után kell bemasszírozni a veszélyeztetett területekre, maradéktalanul felszívódik és segíti a pangó salakanyagok távozását.
Úgy érzem egy hét után, hogy látványra is javult a helyzet.
Úgy érzem egy hét után, hogy látványra is javult a helyzet.
Természetesen az lenne a legszebb, ha az egész programot csinálnám, azaz reggel is bemasszíroznám a nappali zselét, de megmondom őszintén, reggel nincs rá időm, csak hétvégén, így ez a lépés csak heti rendszerességgel történik.
Véleményem szerint tegyél annyit, amennyi időd van és amennyi jól esik.
Természetesen nem lehet életünk központi kérdése a cellulitisz elleni küzdelem, de fontos tudni, hogy ez nem csak esztétika, hanem méreg anyag felhalmozódás, ami hosszútávon káros.
Esetleg nem találod magyarázatát annak, hogy miért vagy feszült és közben egy kis méregtelenítés segítene rajtad.
Dönts, mennyit tudsz tenni testi jólétedért úgy, hogy szem előtt tartod a szépség és az egészség összefügg.